2 Beutazás a Horvát KöztársaságbaUtazási okmányok
Érvényes útlevél vagy más, nemzetközi megállapodás szerinti okmány; egyes országok állampolgárainak elegendő a személyi igazolvány is (a beutazó személyazonosítására és állampolgárságának megállapítására alkalmas okmány).
Bejelentkezés: A rövid ideig itt tartózkodó külföldi állampolgárnak a Horvát Köztársaság területére történt belépéstől számított 48 órán belül be kell jelentkeznie, az alábbi esetekben a bejelentkezést a következő köteles elvégezni:
• jogi és magánszemélyek, akik a külföldinek szálláshelyet nyújtanak – a szállásszolgáltatás kezdő napjától számított 24 órán belül
• jogi és magánszemélyek, akik hajózási turisztikai kikötőben kikötési szolgáltatást nyújtanak, amennyiben a külföldi első ízben érkezett arra a hajóra, melyen el lesz szállásolva - a szállásszolgáltatás kezdő napjától
számított 24 órán belül
• minden jövőbeli jogi és magánszemély, amely a hajózási turisztikai kikötőben kikötési szolgáltatást nyújt, ha a hajó 6 óránál hosszabb ideig lesz kikötve – a kikötési helyre történt érkezéstől számított 6 órán belül
• jogi és magánszemély, aki külföldinek ad bérbe hajót, amikor a hajó olyan helyen történik átadásra, ahol a kikötés díjmentes – a hajó átvételétől számított 12 órán belül
A sport és pihenési célú kishajóval érkező külföldiek, és akik ezen a kishajókon szállnak meg kötelesek a határátlépés ellenőrzését végző rendőrőrsön bejelentkezni, abban a kikötőben, melyben a Horvát Köztársaság területére történő beléptetést végzik.
Tartózkodási engedély: Azon külföldi állampolgárok, akik vízum nélkül utazhatnak be a Horvát Köztársaság területére, az első határátlépéstől számított max. 90 napig, 6 hónapos időtartamban tartózkodhatnak legálisan
Horvátországban. 90 napnál hosszabb időre továbbra is csak az ideiglenes tartózkodási engedélyre jogosító vízum birtokában lehet beutazni. A tartózkodási engedélyt a Horvát nagykövetségeken, illetve konzulátusokon lehet kérvényezni.
Felvilágosítás: a Horvát Köztársaság külföldi diplomáciai képviseleténél és konzuli hivatalaiban vagy a Horvát Köztársaság Külügy- és Európai Integrációs Minisztériumában.
Telefon: 01 4569 964, 01 4598 014; e-mail: stranci@mvpei.hr; www.mvpei.hr
A közúton érkező hajót a határátlépéskor elegendő szóban bejelenteni, a hajó „tényleges” bejelentése a révkapitányságon (vagy annak kirendeltségén) a kihajózást megelőzően, a vízi úton érkező hajók bejelentkezési eljárásával egyezően történik. (Lásd – Hajózás Horvátországban c. fejezet).
Fizetős autópályák:
Rijeka - Zágráb, Zágráb – Split – Šestanovac – Ravča, Zágráb – Macelj, Bregana - Zágráb - Lipovac, Zágráb - Goričan, Rupa - Rijeka, Isztriai Y, Učka - alagút, Mirna-völgyhíd, Krki – híd
Felvilágosítás: www.hak.hr; www.hac.hr; www.bina-istra.hr; www.arz.hr; www.azm.hr; www.huka.hr
Horvátországban az utánfutós járműveknél a legnagyobb megengedett hosszúság 18,75 méter, a szélesség 2,55 méter. A megadott maximális paramétereket meghaladó járművek csak külön engedéllyel és külön kíséret biztosításával közlekedhetnek az országban. Felvilágosítás: Tengerügyi, Közlekedési és Infrastruktúrális Minisztérium: www.mmpi.hr
Vámrendelkezések:
• A Horvát Köztársaság vámrendelkezései majdnem teljességgel összhangban állnak az Európai Unió országainak előírásaival.
• Külföldi állampolgárok szabadon vihetnek be külföldi valutát és csekkeket, a 40.000 kunát meghaladó összeget a határon be kell jelenteni.
• A külföldi állampolgárok részére történő adó visszatérítés az 500 kunát meghaladó értékű áru esetében, külön-külön számlával, az országból történő kilépés alkalmával a PDV-P formanyomtatvány határon történő
érvényesítésével lehetséges.
• Az értékes szakmai, és műszaki felszerelést a határon be kell jelenteni. A kulturális értékeket (különleges gyűjtemények, festmények, régészeti leletek, szobrok, régi könyvek, néprajzi értékek) kizárólag a kulturális örökség védelmére illetékes szervek engedélyével lehetséges kivinni az országból (kiviteli engedély)
• Az Európai Unió (EU) valamely tagországából érkező kutyáknak, macskáknak és a nyestfélék családjába tartozó állatoknak rendelkezniük kell: erre illetékes állatorvos által kiadott nemzetközi útlevél mely igazolja, hogy a veszettség elleni oltás megtörtént. A 3 hónapnál fiatalabb állatokat, melyek nem estek át a veszettség elleni oltáson, akkor lehet beléptetni az országba, ha születésüktől fogva ugyanazon a helyen tartózkodtak és nem érintkeztek vadon élő állatokkal, amit a nemzetközi útlevélen, vagy bizonylaton az illetékes állatorvos igazol; vagy az anyjuk társaságában utaznak, akitől még nem történt meg a leválasztás.
• A nem Európai Unió (EU) valamely tagországából érkező kutyák, macskák és a nyestfélék családjába tartozó állatok beléptetésével és más tudnivalókkal kapcsolatban bővebb felvilágosítás: Mezőgazdasági, Halászati és
Vidékfejlesztési Minisztérium – Állategészségügyi Igazgatóság (Tel.: +385 1 610 9749; 610 6703 és 610 6669; www.mps.hr)
• A külföldi zászló alatt futó, külföldi állampolgár tulajdonát képező hajó a Horvát Köztársaságban ideiglenesen behozott árunak számít (tehát nem kell rá vámot és ÁFÁ-t fizetni), az Ideiglenes Behozatalról szóló Nemzetközi Egyezmény C kiegészítése határozatainak értelmében. A külföldi hajó jachtkikötőbe (vámraktár) történő „leállomásoztatása” az illetékes vámhivatal engedélyével és felügyeletével történik, és a jachkikötő alkalmazottai végzik a külföldi hajó illetékes vámhivatal felé történő bejelentését. A már ideiglenesen
behozott, a Horvát Köztársaságban állomásozó külföldi hajóhoz szükséges alkaltrészek feladását vagy behozatalát megelőzően, a már meglévő alkatrész vagy felszerelés közvetlen cseréje vagy javítása céljából, a hajósoknak fel kell venniük a kapcsolatot az anyakikötővel az információk beszerzésének és a speditőrökkel történő kapcsolatfelvétel céljából, a behozni kívánt áru behozatali eljárásárára vonatkozóan, illetve annak megállapítása céljából, hogy az áru vám és ÁFA köteles-e, valamint a régi alkatrészek és felszerelések
valamely engedélyezett vámeljárás keretein belül történő leírása céljából. Felvilágosítás: A Horvát Köztársaság Vámigazgatóságánál
Tel.: ++385 (0)1 6102 333, www.carina.hr (az utastájékoztatási információk cím alatt)
Forrás: Hajózási információk 2009, a Horvát Idegenforgalmi Közösség, a Turisztikai Minisztériummal és a
Tengerügyi, Közlekedési és Infrastruktúrális Minisztériummal karöltve